Rólunk egy pár szóban

 

 

     Cégünk 2006-ban alakult (S-Cool néven) Budapesten családi vállalkozásként, mely kezdetben a főváros területén elsősorban ipari, kereskedelmi hűtő és banánérlelő kamrák teljes körű tervezésével, kivitelezésével, javításával és hosszú távú karbantartásával, valamint régebbi rendszerek korszerűsítésével, átalakításával, bővítésével foglalkozott.

 

     Az évek során működési körünket az ország egész területére kiterjesztettük, és igazodva a megrendelői igényekhez szolgáltatásainkat tovább bővítettük komplett légtechnikai rendszerek kivitelezésével, karbantartásával, hibák feltárásával és javításával. Ide értve nagyobb szállodai konyha légtechnikai berendezésének áttervezését és felújítását.

 

     Vállalkozásunk a közelmúltban a megújuló energiák vonalán napelemes   rendszerek tervezését, kivitelezését is végzi, értve ez alatt napkollektorok, hőszivattyúk rendszerekbe való bekötését, csatlakoztatását is.

 

     Kibővült csapatunk megbízható, nagy tapasztalattal rendelkező szakemberei segítségével a fenti munkafolyamatok mindegyikét maximálisan le tudjuk fedni, az ország egész területén.

 

     A kivitelezéshez szükséges berendezések, ipari gépek és alkatrészek gyors, kedvező áru beszerzését is tudjuk biztosítani kereskedői partnereink segítségével.

 

     Érdeklődés esetén személyes megkeresés és felmérés után vevőbarát tanácsadást nyújtunk, törekedve arra, hogy a legmodernebb, energiabarát rendszerek kialakítását, esetleges felújítását tudjuk kínálni. A komplett munkafolyamat levezetését végezzük, a felméréstől kezdve a kivitelezésen át a rendszeres karbantartásig, utógondozásig, gyors helyszíni kiszállásig.

 

     A biztonságos üzemeltetés érdekében (megrendelésre) GSM felügyeleti rendszert építünk ki ügyfeleink részére, mely SMS formájában értesíti ügyeletes kollégánkat a hibajelenségről, aki a szerződésben meghatározott időn belül megkezdi a helyszínen a hiba elhárítását.

 

     Fontosnak tartjuk a kapcsolattartást Megrendelőinkkel a munka befejeztével is, hogy bármely felmerülő kérdés, probléma a lehető leghamarabb megválaszolásra kerüljön és megoldódjon.

 

 

© 2023 Minden jog fenntartva greeNest Kft.